A Liszt Fesztivál gyerekeknek is! - Simon Izabella zongoraművész

HU EN

A Liszt Fesztivál gyerekeknek is! - Simon Izabella zongoraművész

A Gödöllői Királyi Kastély az elmúlt 300 évben nemcsak a magyar és európai történelem fontos helyszíne, de a művészetek és azok legjelesebb képviselőinek természetes közege. Az immár XXII. Liszt Fesztivál alkalmából rendszeresen visszatérő fellépőinket kérdeztük itt szerzett élményeikről, illetve az ez évi műsorukról.

Kedves Izabella, a gyerekeknek, családoknak szóló előadásaid mindig nagy érdeklődésre számíthatnak.

Miért fontos ez számodra, honnan a késztetés? 


Több mint 8 éve tartok gyerekeknek szóló, úgy mondanám „előadásokat” – mivel ezek nem „csak” koncertek – ahol a klasszikus kamarazene a társművészetekkel, elsősorban a képzőművészettel és irodalommal, karöltve jelenik meg. Régóta szerettem volna gyerekeknek szóló koncerteket szervezni, szerkeszteni és vezetni, de sokáig nem találtam annak a formáját, hogy hogyan tudok a leghitelesebben, az ő világunkhoz legközelebb eljutni. Miután megszületett a kislányunk, ez egyértelművé vált, mivel játék közben kiderült, hogy a gyerekek valahol „összművészek” hiszen hol táncolnak, miközben énekelnek, másik pillanatban mesét hallgatnak, rajzolnak... tehát rendkívül kreatívak. Ezt a természetes világot mutatom meg a színpadon a magas művészetek nyelvén, mintegy visszatükrözöm számukra ezeken az interaktív előadásokon, ahol fantasztikus a gyerek közönség és elképesztő, milyen gondolataik, asszociációik vannak egy-egy zenemű vagy festmény kapcsán. A zeneműveket és a festményeket nagyon hosszasan válogatom és azt is, hogyan kapcsolódjanak össze. Ez természetesen az én asszociációs rendszeremen belül történik meg, de mindig szem előtt tartom azt a korosztályt, akiknek az előadás szól, legyen az 3-8 éves vagy 8-12 éves.  

A gyerekkoncert azért is fontos számomra, mert érdekes, hogy ez a velünk született „összművészeti” képesség valahol a kamaszkor tájékán kicsit elvész az életünkből. Mi muzsikusok szerencsésebb helyzetben vagyunk, hiszen mindig ezzel az anyaggal dolgozunk. De azok, akik nem foglalkozhatnak minden nap a művészetekkel, elveszítik ezt a komplexitást, ami a művészetek átjárhatóságát jelenti. Azt szeretném, ha ezek a gyerekkoncertek a felnőttekhez is szólnának, ezáltal ők is visszatalálhatnának ebbe a világba, és ezután már az esti koncertekre kezdenének járni. Sokszor tapasztalom a kislányunk baráti körének szülein keresztül, hogy szeretnének koncertre menni, de nem igazán tudják, hogyan és hol kezdjék. Ilyenkor azt mondom nekik: gyertek el egy gyerekkoncertre! A gyerekek később, ha visszagondolnak ezekre a közös beszélgetésekre, játékokra együtt gondolkodásra, akkor magukkal visznek egy komplex gondolkodásmódot, amivel az ő kreativitásukat az élet bármely területen kamatoztatni tudják.

Partnereink

Bechstein